aug
20

Felnőtt vala egy édesz almafa…

időpont: 2020-08-20 00:00 – 2020-08-20
helyszín: Kriza János Néprajzi Társaság udvara, Mikes (Croitorilor) u. 15 sz.

Augusztus 20-án, 16:00-kor "Felnőtt vala egy édesz almafa… Régi stílusú népballadáink archaikus nyelvi vonásai" címmel nyílik kiállítás a Kriza János Néprajzi Társaság udvarában. 

Néhány évvel ezelőtt Pomozi Péter és Karácsony Fanni egyetemi oktatók a Vadrózsák megjelenésének százötvenedik és Petrás Incze születésének kétszázadik évfordulója alkalmából hozták létre a régi stílusú népballadáink archaikus nyelvi vonásait bemutató kiállítást, melyből kiderül, hogy miként őrzik a népköltészeti alkotások a régebbi korok nyelvállapotát.

Házigazda: dr. Pozsony Ferenc
Énekel: Tímár Karina

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött! https://bit.ly/2FffdeN 

almafa
A kiállításmegnyitó plakátja

A kiállításon Pomozi Péternek, intézetünk Magyar Nyelvtörténeti Kutatóközpontja igazgatójának az alábbi megnyitóbeszédét olvassák fel:

 

Tisztelt Jelenlévők, kedves Kollégák, kedves Barátok!

Idestova hét éve, hogy a Kriza-Vadrózsák első kötetének százötvenedik, s Petrás Ince születésének kétszázadik évfordulója alkalmából ez a kiállítás útra kelt a Kárpát-medencében az MMA jóvoltából. A 11 óriásposzter keresve sem indulhatott volna hitelesebb helyről, mint a Székely Nemzeti Múzeumból, s hozzáillőbb időben, mint a Kriza János balladamondó, balladaéneklő és mesemondó verseny napjaiban.

Rengeteg fontosat lehetne mondani régi stílusú balladáinkról és népdalainkról, de olyan szépen bizonyosan nem tudnék rövid összefoglalást adni a moldvai csángómagyar, székelyföldi s mezőségi folklórkincsről, ahogy azt Péntek tanár úr tette 2013 októberében, vagy e délután házigazdája, Pozsony tanár úr tehetné itt helyben. Hadd helyezzem hát néhány mondat erejéig előtérbe inkább azt, amit kiállításunk alcíme sugall. Azt, ami régi stílusú ballada- és népdalkincsünk sokadik, áttételes csodája, ez pedig a folklór élő nyelvtörténeti emlékezete. Emlékezet olyan korok olyan szavaira és fordulataira, olyan idők szerkezeteire, amelyeket a folyamatosan variálódó, de műfaji, prozódiai kötöttségeiben, társadalmi beágyazottságában mégiscsak erőteljesen hagyományőrző balladáink és dalaink akkor is őriznek számunkra, amikor azok már élő, napi nyelvhasználatunkból kikoptak. Mi több, sokszor olyan szerkezetekre is tanújelek balladáink, melyek magyarázatát, rokonságát a magyar nyelvemlékes kor előtti időkben tapinthatjuk. Ma is sok Kárpát-medencei magyar óvodás skandálja önfeledten a „Meguntam már gyönyörű Győrnek gyöngyvárában laktomat, a Duna, Rába, Rábca rákja lábomat” c. nyelvtörő mondókát, természetesen nem gondolva, milyen ősi szerkesztésmódot használ. A sokszoros prozódiai rétegzettség, mely e sorok mikrofilológiai elemzésével pontosan feltárul, megmentette a laktomat alakot az átalakulástól, az újítástól. A mennybe vitt leány gyönyörűséges udvarhelyszéki változatának „Én is csak kimönék búzavirág-szödni” soraiban nemcsak a virág színe-illata, hanem alakja is különleges: a tárgy jelöletlen a főnévi igenévi alak mellett, akárcsak A nagy hegyi tolvaj, A kegyetlen anyós, a Szomszéd legény Gyurka, s még számos balladacsaládunk archaikus változataiban. Ez a szerkezet tapinthatóan legalább Magna Hungáriáig vezet minket, időben és térben olyan messzire, ameddig írásos magyar nyelvemlék nem. Az írás ugyanis elemészthető, elégethető, még a kőbe vájt betűn is elvégzik az esőcseppek az idő munkáját. A folklór emlékezetét azonban sem véres kard, sem tűzvész nem veheti el tőlünk, amíg az éltető hagyomány velünk van. Amíg az éltető hagyomány bennünk van.

A kiállítást készítő két, ELTE-n végzett nyelvtörténész ezért is fordult a balladák s népdalok mellett az archaikus (apokrif) imák és gyermekmondókák világa felé is. Hogy megmutassák, mennyi mindent feledtünk, miközben mégis, ha rejtve is, mennyi minden velünk él mindmáig ebből a világból. Ezért váltak rendszeressé a Magyar Nyelv Múzeumában a Néphagyomány és nyelvi hagyomány tematika köré szerveződő konferenciák, s ezért nagy lehetőség, hogy a Magyarságkutató Intézet Nyelvtörténeti Kutatóközpontjában is kiemelten fontos kutatási irány folklór és nyelvtörténet kapcsolata.

Nagyon nagy fájdalmam viszont, hogy mindezt, itt, ma – mindannyiunk által ismert, rajtunk kívül álló járványügyi okok miatt – személyesen nem mondhatom el, ám annál nagyobb köszönet illeti a Kriza János Társaságot, Pozsony tanár urat és minden szervezőt, hogy mégis megnyílhat ez a kiállítás. Egy nagy Kárpát-medencei kör után tér vissza arra a földre, ahonnét a bemutatott anyag jó része sarjadt, s ahol talán fölösleges is mondani: ha újraolvassuk, újraénekeljük ezt az őseinktől kapott hagyományt, magunk is többek, jobbak és tisztábbak lehetünk.

 

Tisztelettel és a legmelegebb üdvözlettel:

Pomozi Péter

pomozi
Pomozi Péter