A Vasárnapi Ujság 1885. évi tizedik számának megjelenése éppen március 8-ra esett, amikor a szerkesztőség a címoldalon négy közismert hölgy arcképével örvendeztette meg olvasóit.

Bár a tájékozottabbak az akkori Magyarországon is tudhattak a csaknem harminc évvel korábbi, 1857. március 8-i New York-i tüntetésről, amelyen a textilipar nőmunkásai emeltek szót a jobb munkakörülményekért és a magasabb bérezésért － és amely alkalom jelentősége miatt később, a XX. században a nemzetközi nőnap világnapjává vált －, ám minden jel arra utal, hogy a hetilapot más előzmények késztették a hölgytabló összeállítására.

A négy női arckép alatt ugyanis az ábrázoltak neve után csak a kereszttel jelzett elhalálozásuk dátuma szerepelt. Mindannyian híres költők elhunyt hitvesei voltak, a képaláírás megnevezése szerint: Vörösmartyné Csajághy Laura, Petőfiné Szendrey Júlia, Arany Jánosné Ercsey Juliánna és Tompa Mihályné Zsoldos [!Soldos] Emília. A címlap belső oldalán közölt cím egyértelműsítette az összeállítás közös alapját: költők feleségei.¹ A szerző, Szász Károly (1829–1905) ismerte valamennyiüket. A méltató sorokat követte egy-egy olyan vers a férjtől, amely leginkább jellemezte a házastársi kapcsolatot.²

A művészházasságok mindig is a közérdeklődés homlokterében voltak, hiszen az alkotók lételeme volt az egykorú vagy kései nyilvánosság, s a közvetíteni kívánt mondanivaló visszafejtésénél szükségszerűen előkerültek a mintaképző motívumok, a műveket ösztönző múzsák és az egyéb magánéletbeli események. Így különösen a sikeres pályát befutó művészek párkapcsolata példává vált a közvélemény számára. Ez a szándék vezérelte az 1885-ös, a poétákat támogató múzsákról való megemlékezést, amelyre minden valószínűség szerint Arany Jánosné 1885. február 19-én bekövetkezett halála nyújtott alkalmat, hiszen Ercsey Julianna (1818–1885) elhunytával a kor költőóriásainak utolsó még élő társa távozott földi világból. A visszatekintésre rányomta bélyegét az akkor hatvanéves Jókai Mór (1825–1904) ünneplése, mert az összegző tisztelgő írások rendre felidézték az író családtagjait, köztük női rokonait, édesanyját és feleségét.³ Érthető, hogy a cikk szerzője felvezetésként idézte Jókait, miszerint a „Férfi sorsa a nő”,⁴ ami azt is jelentette, hogy a nőben tükröződik a férfitárs szellemisége, és ezt támasztották alá a felvonultatott hölgyek is.

Szász Károly szemtanúkra hagyatkozó leírása alapján nem véletlen, hogy amikor a mély gondolatokat és sorskérdéseket felvető Vörösmarty Mihály (1800–1855) élete derekán túl már eltemette magában ifjúsága be nem teljesült szerelmét, ismét felgyújtotta szívét a fiatal leányzó, Csajághy Laura (1825–1882) szép szeme, fekete haja és törékeny alakja, akit már korábban egyébként is elvarázsoltak hódolója költeményei. A fiatal leányzó gyámolító, hű szerelemmel és öt gyermekkel ajándékozta meg férjét. A kettejük között kialakult lelki kötődést Vörösmarty A merengőhöz című versében örökítette meg:

Az előbbi megfontoltságot mellőzte Petőfi Sándor (1823–1849[1856?]) és Szendrey Júlia (1828–1868) szerelme, hiszen a forrongó lelkű költő perzselő lángoszlopként viharzott át korán és környezetén. A poéta hasonlóan lázadó hevületű, szikrázó szellemű társat vélt felfedezni Júliájában. Házasságuk félbeszakadt a mindent elsöprő ragaszkodó szenvedély korszakában Petőfi 1849-es eltűnésével, és feleségének egy újabb házasság menedékét kellett választania. A hetilap felsóhajtott az első férj sorsa körüli bizonytalanság miatt a Szendrey Júlia temetéséről szóló tudósításban: „A kerepesi temetőben helyezték örök nyugalomra. Ott nyugszik Petőfi Sándor atyja is. A költő ki tudja hol?”⁶ A kettejükre jellemző izgatottság és bódító kétség érzékeltetésére eshetett a választás Petőfi Hozzám jösz-e? című versére:

Petőfi egyik legjobb barátja Arany János (1817–1882) volt, akinek neje, Ercsey Julianna a jóval csendesebb, egyszerűbb feleség szerepkörében a család és az otthon melegét teremtette meg. A két házasfél kerítője sem volt más, mint a szegénység.⁸ Arany Jánosnét a kortársak beszámolói jó és gondos feleségként, anyaként, melegszívű vendéglátóként és tisztes háziasszonyként emlegették,⁹ ki osztozott férjével örömben, bánatban és fájdalmas veszteségben. A hű társat a következőképp vigasztalta a költő az Oh! ne nézz rám … című művében:

Arany Jánosné élete rokonítható kedves barátnéjáéval, Soldos Emíliáéval, aki Tompa Mihály (1817–1868) hitvese volt. Soldos Emília (1829–1880) is megmaradt a feleségek hagyományos feladatainál, továbbá a Tompa-házaspár boldogságát ugyancsak beárnyékolták a gyermekhalálok. A víg kedélyűnek és okosnak leírt Emília azonban színes egyéniség lehetett, ha a borongós hangulatú lírikus lelkű pap mellette kivirult, és nősülésre adta a fejét, amit pedig nem bánt meg, hiszen így zárta Távolból című költeményét:

A különböző rövid női életrajzok fel tudták eleveníteni azokat a fontosabb vonásokat, amellyel a hölgyek teljessé tették férjeik életművét, és amellyel maguk is megbecsülést vívtak ki. A négy feleség – eltérő módon – saját és párjuk természetének megfelelően töltötték be hivatásukat az örömteli időszakokkal és a nehézségekkel együtt: mintát adtak arra, milyen feleség a nő, és mellettük milyen férj a férfi.