Az 1914 előtti évtizedben véglegessé formálódott a két nagyhatalmi tömb katonai szövetsége.

Mind az antant, mind a középponti hatalmak kormányai megkísérelték a „proxi-háború” akkori fogalmának megfelelően gyengíteni a másik katonai tömb valamelyik, megcélzott országának belső egységét, összetartozását. Az antant országok vezetői különösen jó terepnek az Osztrák-Magyar Monarchiát tartották, ahol valóban hatalmas etnikai és vallási sokszínűség létezett. Ráadásul közismert volt, hogy az antant katonailag legerősebb nagyhatalma, az orosz birodalom a maga pánszláv kül- és belpolitikájával egyre erősödő vonzást gyakorol a Monarchia mindkét országában élő, több milliós szlávságra. Az európai politikát meghatározó gazdasági és katonai erejével befolyásolni képes Nagy-Britannia külpolitikusai, de főleg egyes értelmiségijei pedig azt tartották eredményesnek, ha támogatni kezdik a Monarchia, főleg a Magyar Királyság szláv népeit (és a kelet-magyarországi románságot). A várt eredményt az jelentette, hogy akár a Birodalmon belüli szláv trializmust érik el (ami a Monarchia külső államhatárait nem érintette, csak Magyarország belső fölosztását jelentette volna), akár a szlávság kiszakadását a Monarchiából és Magyarországból, e lehetőségek mindegyike a legnagyobb mértékben gyöngítené a Középponti Hatalmakat, a német – osztrák-magyar katonai szövetséget, hiszen megbontaná a Monarchia belső egységét azzal, hogy megerősítené a szláv népek összetartását a germán-magyar összefogás ellenében. 

Ennek megfelelően az 1914 előtti évtizedben a Magyar Királyságot több irányú külpolitikai támadás-sorozat érte, amelynek egyik legfontosabb személyisége a skót születésű, de brit nagyhatalmi gondolkodású Richard William Seton-Watson volt. 

1914 előtti tevékenységét, kapcsolatrendszerét és hatékonyságát több könyvben mutatjuk be. E kötet az első ezek közül, amelyben a Scotus Viator (Skót Vándor) fedőnéven működő személy Magyarország elleni tevékenységének első fejezeteit foglaltuk össze. Ha a végső eredmény minősít valakit, akkor megállapíthatjuk, hogy Seton-Watson a magyarok országának egyik leghatékonyabb ellenségévé vált az évek során, hiszen a trianoni határok megalkotásában komoly szerepe lesz majd 1919-ben.

Sorozatunk következő kötetében azt mutatjuk be, hogy a skót milyen kapcsolatba került a keresztény magyar nemzetállam és politikai rendszer belső, önmagát haladó magyarnak mondó, ténylegesen szélsőségesen liberális, legtöbb esetben szabadkőműves ellenségeivel, Jászi Oszkárral és társaival. Azt is bemutatjuk, hogy Seton-Watson milyen kapcsolatokat alakított ki az erdélyi románok vezetőivel. 

Összefoglalva, e sorozatunk a magyar állam és államalkotó nemzete külső és belső ellenségei tevékenységének fontos és sajnos az államhatárokat döntően befolyásoló részeit mutatja be.